A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (317) Deseda (207) Gombák (139) Úton (137) Madarak (119) Családi (117) Vártúrák (104) Horgászat (103) Gasztronómia (97) Gépek (94) vegyes (89) Zsömi (77) F-1 (76) Kedvenceink (74) Kvár (67) miEz? (60) Somogyban (57) tréfás (54) D.arborétum (52) Állati (47) "Állati" (45) St.földön (45) +jegyzÉs? (43) virág (43) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (15) retro (13) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (2)

2010. jan. 11.

Rabság


Boris Vallejot "hívtam segítségül", mert minden szükséges kelléket be tudtam szerezni, csak szép és alulöltözött hölgyet nem. Elmesélem a történetet, és akkor talán a kép is értelmet nyer.
Reggel, fél nyolc körül szoktam átsétálni megvenni kedvelt napilapomat a közelünkben lévő kisboltba. Ma reggel mikor kijöttem a boltból, megszólított egy fiatal leány és cigarettát kért tőlem. Még nagyon tinikorban lévő leányzórol van szó, ami abból is "lejött", hogy csókolommal köszönt. Jól öltözött -de nem kihívóan- csinos, ápolt és nagyon szép leány, aki eszerint annyira azért nincs jól eleresztve, hogy költhessen saját maga tönkretételére. Talán jobb így, talán nem, nem vagyok a téma szakértője. Mindenesetre már a szenvedély rabja, ha megkockáztat -igaz még szégyenkezve- egy ilyen lépést egy vadidegennel. Félő, lesznek akik teljesítik a kérését és egyre inkább a cigaretta rabjává válik. Hosszú évtizedekig dohányoztam, tudom mit beszélek! Az első szálakat én is középiskolás éveim elején szívtam el a haverokkal, aztán negyedikre már a zsebpénzem jó része a cigire ment el. Dohányos családban nőttem fel, nem tudtak megállítani, nem az ő hibájuk. Többször is leálltam vele, de végleg csak akkor, mikor majdnem "rámentem". Biztosan nem csak a cigarettának, de annak is köszönhettem egy infarktust. Láthattam a saját szívemben futó ereket, a szükületet, a vér áramlását és közben elbeszélgettünk a sebésszel. Mert szerencsém volt! Meglegyintett a kaszás és éreztem a halálfélelmet! De igazából nem ez tartott vissza, hanem az, hogy a gyermekeim, az egész családom szenvedtek miattam lelkileg, és mikor a doktor megkérdezte, éreztem-e halálfélelmet is, akkor a leányomra való tekintettel letagadtam. Ránéztem és láttam a szemében a félelmét, meg azt is, tudja, hogy hazudok. Erősnek akartam mutatni magam, mikor annyi erőm sem volt korábban, hogy letegyem a cigit! Utána megfogadtam, saját hibámból többet nem teszem ki őket ilyen tortúrának. Korai lett volna elmenni 46 évesen és ithagyni mindenkit aki számít és akinek számítok, még dolgom van, még látni és megélni akarok dolgokat, történéseket.
A kisleány elindúlt egy úton. Egy nagyon rossz, nagyon felesleges és általában nagyon rövid úton!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése