Aranyló mező

Először csak a szépségét láttam meg az aranyló mezőnek, a reggeli nap ráeső sugaraiban. Virágzó repceföld!
Nem tudtam, hogy már időszámításunk előtt 3000-ben termesztették az Indus völgyében és már az ókorban eljutott Kínába, Japánba.
Azt sem tudtam, hogy Európában a XIII. században állítottak elő először repceolajat és ma már a világon évi 11 millió tonnát állítanak elő, ami a növényi olajok egyharmada. Hazánkban a napraforgó után a második.
Nem tudtam, hogy a régen kedvelt fajták olajában lévő hosszú láncú zsirsavak lerakódnak az emberi és állati szervezetben, nehezen bomlik le, megjelenik a szivizomban és károsítja.
Azt sem tudtam, hogy az állati takarmányozásra használt repcepogácsa, emésztés közben mustárolajat termel, ezért csinnyán kell bánni a fejadaggal.
Nem tudtam, hogy a repceméz napok alatt megkristályosodik és általában a sütőipar használja, a gyakori mézek közül az egyetlen lúgos kémhatású, ezért jó gyomorsavtúltengésre.
Én csak azt láttam szép! Mi minden információ tud meghúzódni, egy szemet gyönyörködtető látvány mögött?! Ezzel egyáltalán nem akarom azt sugallni, nézzünk mindennek a hátterébe és nem is okoskodni szeretnék, pláne nem tanítani. Isten őrízz, hogy jönnék én ahhoz! Csak mint érdekességet említem, mert elgondolkodtatott. Kinek-kinek ami felkelti az érdeklődését annak nézzen utána, viszont élvezze a szépségek látványát, amellett nem érdemes elmenni közönyösen, mert "csak nézni kell" A szépség arra való, arra teremtetett és megérdemli a csodálatot! Megint más kérdés, kinek, mi szép? Mindenben van szépség, de azt meglelni benne már nem elég rápillantani, meg is kell kicsit állni! Mert megéri!