Láthatatlan utakon

Legtöbbet járt viziutam a Deseda Somogyaszaló felőli ága. Mielőtt még csónakra váltottam volna, is sokat jártam benne.
Szó szerint értve is benne, mert nem keveset tapodtam a meder alját, derékig vízben, melles csízmában. Nyáron abban pontyoztam, amúroztam a tűző napsütésben, ősszel és télelőn csukáztam, süllőztem a néhány fokos vízben állva. Tavaly a hattyúkat is mellesben látogattam és fényképeztem rendszeresen. Két év és az amúri kagylók borotvaéles szélei "leették" rólam a melles csizma részét. Csónakra váltottam! A csónakkikötő is bent van az ágban, onnét indulok.
A nem túl nagy hajlatban hol a csónak áll, térden felül halmozta az iszapot a víz, felette siklok a sekélyesen. A kikötő alsó sarkánál van egy kemény talajú padka, ott jó tíz métert is be szoktam sétálni a tóba, néhol deszkát tapodtam a csizmával. Legnagyobb boldogságomra szögre is léptem az ősszel! Mondják, hajdan volt híd maradványai, mi átívelt a patakon mielőtt tóvá duzzasztották. Szalmahíd néven nevezték. Innét indul egy alacsonyabb vízállásnál járható vízalatti ösvény, mellette tuskók sorakoznak az iszapban. Óvatosan, lassan lépegetve egészen az ág felső végéig el szoktam menni, néhol kanyarodik az út, néhol mellig is ért a víz, általában derékig. Letérni nem érdemes róla, mert hihetetlen mély és vendégmarasztaló az iszap. Úgy vélem, ez a valamikori patakmeder partja, ami mellett fák sorakoztak és a hosszú évek alatt az árkot feltöltötte az áramlás hordalékkal, úgyszintén megrakta a part mentét övező nádasok szélét, öblöket is. A tökleveles felett keresztben is húzódik egy töltés, azon szoktam átkelni a tulsó partra. A legfentebb lévő öbölben az utolsó parti horgászhely mellett is huzódnak vízalatti gázlók, néha használtam azokat is. Megkerülve rajtuk a nádast, a nyilt ágra kiállva pergettem a vizet, a csónakosok nem kis ámulatára. A valamikori patakmeder mellett töltés húzódhatott áradáskor megtartani a vizet, az árterület pedig hol mélyebb, hol pedig magasabb területekre tagolódott. A medret és a mélyebb részeket az árasztás óta eltelt évek alatt feltöltötte a hordalék, elborítva a fatuskókat is. A magasabb részeken és a valamikori töltésen, amit máig lepucol az áramló víz, tudtam közlekedni. Ezeken a magasabb részeken a tuskókat sem borította el az iszap, csak a víz, én meg apránként megtaláltam őket, mert vagy belerúgtam menet közben, vagy beleakadtam a műcsalival, szerencsésebb esetben alacsony vízállásnál kilátszott. Most felül közlekedem és nem is bánom, de a láthatatlan utakat még "látom". Oly nagyon nem hiányzik a vízben való órákig tartó ácsorgás, mászkálás, könnyebb a csónakban és kényelmesebb is. Bár néha, mikor a nap jól "rámpirít" legszivesebben beállnék. Azért jobb a vízen! Egyazon utat járom és mégis sokkal másabb, most közben önfeledten nézelődhetek, nem kell minden lépésemre ügyelni, mert azért nem volt teljesen veszélytelen. Felfelé utazva a széllel, a kikötő után egy kicsit összébb szűkül az ág, nádfalak közt visz az út. Ennek a végében volt egy éve a hattyúfészek, ott hol jobbkézre kis iszapos öböl kezdődik. Ennek a felső végével szembe kezdődik egy lágyabb hajlat az arborétum partján és hol annak csúcsán kezdődik a nádas, ott terül el a tökleveles. Gyönyörű sárga virágot hoz minden éven, már bimbódzik.

Az iszapos öböl szélében hatalmas fűzbokrok állnak, alsó ágaikkal a vizet seprik, lombjuk kitűnő rejteket nyújt a madaraknak. Ott a második képen egy törpekócsag! A tökleveles felett a csekélyke nádat elhagyva hatalmas bedőlt fa fekszik a vízben. Lába még az arborétum partján, lombja vesztett koronája  kacsáknak nyújt pihenőt a víztükör fölött, alant pedig a halaknak ád búvóhelyet. Fölötte hatalmasra nőtt haldokló mocsári füz. Ágai egy része már elszáradt, sok leszakadt, vagy vihar tépte, törzse korhad, másutt még hajtásokat hoz. Élni akar! Csodálom ezeket az óriásokat! Szembe vele a másik partot nádfal takarja el, mögé kerülve kicsiny, iszapos és hínaras öbölbe siklik a csónak. Innét egy a nádasok közt nyíló keskeny átjárón is visszajutok az ágra. Ez a kicsiny öböl a part felé megtágul, majd hirtelen zsombékosba torkollik és szükül vissza. A zsombékossal szemben az arborétum partját nád szegélyezi, a kettő együtt rövid úton szorítja szűkre a szabad vizet, s keríti le a tó végét. A nádas, mocsaras részt fűzfák sora szegélyezi körbe, köztük lép a tápláló vizet hozó patakocska a tóba. Szeretem ezt a részt, van itt egy rejtett kis pihenőnk, egy vízre hajló ágú fűzfa árnyába lehet beállni és kisiklatni a csónakot a lankás partra.
Itt az ág felső vége, de inkább úgy helyes: a tó kezdete!