Viharos nap

Ma délelőtt nagyon fújt a szél, sokkal erősebben mint tegnap. Hullámokat vert, csapkodta a csónak oldalát, húzni kellett a lapátokat emberesen.

Azért nekifeküdtem széllel szembe és felküzdöttem magam először a fészekig, majd az ág végéig. Aki késik hoppon marad! Mire kiértem, a hattyúcsalád végzett a táplálékszerző körúttal és a fészken találtam őket. A Királynő felállni sem volt hajlandó, Hercegem nem zavartatva magát csak tollászkodott a kicsik meg a végén bealudtak. Nem láttam az utolsó tojást, gondolom azt melengeti a Királynő, vagy már bújik ki az utolsónak születő fióka. Ma ki kell kelnie, mert a bütykös a harmadik tojás után kotlik és közben rakja le a többit. Ezért nem egyszerre kelnek. Múlt hét csütörtökén még nem voltak utódok, a hétvége valamely napján kikelt három, majd naponta egy-egy, akkor az utolsó kicsinek ma meg kell látni a napvilágot. Már amennyiben helyesen gondolom!  Sajnos erről megint lemaradunk, mert a héten már nem biztos, hogy lesz időm kimenni. A család egy éve is, napokon belül elhagyta a fészket és a területet miután teljes lett a létszám. Nem baj, valahol összefutunk majd a vízen, mert 3-4 hónapig a szülők gondozzák a kicsiket és még utána is sokáig együtt úsznak. Jövőre meg újra itt költenek, mert a bütykös ragaszkodik a költőterületéhez, valamint monogámiában él. Soká szöszmötöltem az ág végében, messze a fészektől, hátha történik valami. De nem! A fészek mellett nem mertem sokat időzni, nehogy leszálljon a tojásról a viharos szélben, hadd melegítse. Így aztán gyorsan megörökítettem őket, majd felhúztam a sújt és elfújt a szél. Szelek szárnyán távoztam a viharnak szülötteitől.   Egészen a hídig utaztam a széllel, igyekeztem nem felborúlni, közben pergettem süllőre, majd kikötöttem a régi aszfaltcsíkon, ott hol máskor a kocsival is szoktam parkolni.

Zsömi hatalmasat pancsikolt a sekély vízben, miután rájött mennyire stabil talaj van a lába alatt. Őrült! A francnak volt kedve fürdeni ekkora szélben! Ő azért kiszórakozta magát én meg gyürkőzhettem neki az evezésnek. A kényelemnek mindíg ára van, húzós volt visszafelé! Még a vízről vettem észre a képen látható erősen korhadt, átlyuggatott fát. Most vízben áll a lába, maradékát nyomja a szél. Alig bírtam beállni a helyemre, akkora széllökések értek és ráadásul féloldalasan. Viharosra sikeredett a 13. látogatás és bár a céljában nem volt sikeres, azért nem volt szerencsétlen! Élnek!