Kőbe zárt világ

A Duna partján találtam egy frissen bányászott sóderhalom oldalában. Akkortájt, mikor a gránátot is.
Egy séta alkalmával a frissen bányászott folyami sóder halom oldalában hevert és azonnal szemet szúrt. Mikor felemeltem, rögtön tudtam, hogy egy megkövesedett fát tartok a kezemben. Láttam hasonlót Ipolytarnócon, a Szalajka-völgyben és másutt is. Jól látszik a törés, ahol vélelmezem a fejtőgép törte el. Napokig visszajártam és kerestem a többi részt, de hiába. Így sem kicsi, 18 cm és 2,2 kg-os darab. Nem tudom mennyi idős lehet, nem értek hozzá. Több százezer, több millió? Látta vajon a dinoszauruszokat, vagy nem számlál annyi évet? Valószínüleg nem, hisz az Ipolytarnócon látható fenyőféle is csak 20 millió éve, míg a Bükkábrányi mocsárciprusok csupán 8-7 millió éve éltek. Végül is nem igazán számít, csak néha-néha jó eljátszani a gondolattal mikor a kezemben tartom és elfog egy furcsa érzés. Egy letünt világ tanuját tartom a kezemben. Egy valaha több száz, vagy akár ezer évet is megélt fa egy darabját. Mennyi mindent élhetett meg a századok alatt, majd megdőlt és mindent mit "látott" magával vitt a sírba. Aztán évmilliókig hevert eltemetve, mígnem az évszázadok, a letünt világ tanuja megkövesedett. Nem pusztult el örökre, nem vált semmivé, hanem átalakult s így már örök időkre magába zárta és hordja titkát.
Ím itt hever a tanu, benne egy kőbe zárt világ!