Siklás

Még néhány csapás és elérem a túlsó partot. Abbahagyom az evezést, még kettőt húzok a baloldali lapáttal és ezzel a parttal párhuzamosra fordítom a csónakot. Hagyom siklani.
Sokszor megyek így az Arborétum mentén és közben figyelem a sekélyest, nádasokat, gyékényt, a vízben álló és ráhajló fűzbokrokat, partot, fákat. Figyelek minden rezdülésre, rebbenésre. Meglesem a természetet és lakóit. Lassan siklok, néha merítek egyet a lapáttal, finoman húzom, máskor csak irányítok vele ha segít a szél. Lassan merítek és emelem ki épp csak a víztükör fölé, hogy a lapátokról leváló víz se üssön nagy zajt, a húzás se keltsen nagy örvényt. Mikor van kis lendület, csak siklatom és figyelek. Legjobban azt kedvelem, mikor a szélre támaszkodva féloldalasan sodródok és csak kormányozni kell az evezőkkel. Megrázkódik egy nádcsokor, tőből mozdult, nekiment valami a víz alatt. Erősen figyelem és mintha árnyék szakadna el a fenéktől, sötétebbre vált a víz. Káprázat? Hegyes orr, majd apró szemek jelennek meg egy sárga pöttyökkel tarkított fejen. Mocsári teknős. Nagyon éber, a legkisebb mozdulatomra alámerül, rezdülő nádcsomók jelzik az útját. Így rezdül a nád akkor is, mikor hal csipegeti a tövét. Sikló úszik be a képbe, mélyről jön, babahalat fogott. Beúszik a fűzbokor alá, nyomában nem mozdul semmi. Mesterien úszik lopakodik a vízben, semmi nem jelzi jöttét, egyszer csak ott van és úszik tova. Lassan elérem a fűzbokrokat, tovább lassítok, megint hiába. Vizimadár pár él a bokor belsejében és még egyszer sem sikerült lencsevégre kapni őket. Bizalmatlanok, mozgást észlelve behúzódnak a bokor belsejébe. Szürkés tollazat, hegyes csőr, mint a tőr. De nem gém az biztos. Egyszer úgyis "elkaplak" és akkor megtudom ki vagy!

Vadkacsában nincs hiány. Úszkálnak, kergetőznek, hajtják a "tökös" récék a tojót, majd összevesznek miatta. Zajos egy népség, viszont nagyon szórakoztatóak és szépek. A csillogó zöld fej úgy néz ki, mintha féldrágakő ülne a nyakán és úszna tova. Nem félősek épp csak kitérnek az útból.

Lassan elérem a kiszemelt pontot, szélirányra fordulok és lerakom a súlyokat, rögzítem a csónakot. Hamvas varjú vág a vízre, elemeli a halat és az előttem álló bedőlt fára telepszik vele. Mire bekapcsolom a gépet, már le is nyelte a zsákmányt, megtörli csőrét a fán, s mire ráfókuszálok besétál az arborétumba. Szép volt, kár az elszalasztott pillanatért! Bent él, fészkel az arborétum területén a vízről meg felszedi a beteg, sérült halat, de a dögöt is. Elnézegetem néha a röptét, ahogy felül a legmagasabb fára és fürkészi a vizet, majd levegőbe rúgja magát és leír egy kört a tó fölött. Véget ért a út, néhány órát horgászok, majd evezek visszafelé. Siklok a vízen és figyelek.
Figyelek, gyönyörködök és közben tanulom a természetet.