Veteránok 5.

Azért ez a Peugeot sem "piskóta," nagyon szép. Különösen kedvelem, mert nekem is volt anno.
Sőt ebből a tipusból nem egy, hanem kettő. Később az egyiket elcseréltem egy Csajkára. Kicsit viseltesebb volt, már kicsit leharcolt modell, de megérte. Abban az időben szépen gyarapodott a gyüjteményem, de beleuntam a sok macerába, meg nem egy olcsó mulatság volt már akkoriban sem. Volt vagy tíz jármű a tulajdonomban és nem tudom, későbbiekben mi lett a sorsuk.
Egyszerűen elkoptak a  Matchbox-ok!
Csináltam annak idején ilyen és hasonló "üzleteket,"egyszer egy szines billentyűzettel ellátott Triolát cseréltem egy távirányítós Fiat modellre. Akkor még nem rádió távirányítás volt a menő, csak a zsinóros, de aki ismerte a zenei tudásom az nagy üzletnek tartotta. Nekem csodás hallásom volt. Inkább csodás és nem volt. Meg ma sincs. Na engem próbált volna Ági tanárnő megtanítani énekelni, úgy mint a fiamat! Szerencséjére nem próbálhatta! Énekből csak azért nem buktam meg, mert Zákányi Zsolt tanár Úr igazi művész ember. Készítettem egy Kodály grafikát a kottafüzetbe és elismerése tanusításaként adott egy ötöst, majd néhány napig nem szólított fel. Ez az idő nekem elég volt egy Bartók grafikára, vagy az épp aktuális zeneszerző portréjára és már meg is volt az újabb haladék, no meg egy érdemjegy. Igéretes grafikusi pálya előtt álltam, mit derékbatört a középiskola. Ott nem volt énekóra, így lassan felhagytam a képzőművészettel. Ilyen kicsinységeken múlik néha egy kibontakozó karrier jövője. Ez van! Mostanra se triolám, se Matchbox-ok, énekelni sem tudok, rajzolni sem!