Ahogy nagyapa is....

Elmesélem, hogy a "régiek," köztük nagyapám is miként párolta le a cefrét odahaza.
Persze ez nem egy gazdaságos módszer és így nem lehetett nagy tételben pálinkát előállítani, de nem is az volt a cél. Egy keveset, tényleg saját fogyasztásra. Mondjuk, hogy legyen disznóölésre, meg más ritka alkalomra kínálni való. Legfőképp, hogy ne kelljen megvenni. És csakazértis!
Apa 54 írása adta az ötletet, hogy felelevenítem és lejegyzem az ősi módszert!
Szóval a módszer! Kellett egy nagyméretű fazék, abba nagyapa beleállított egy kisebb átmérőjüt. Átmert beléjük cefrét, nem túl sokat. A kisebbe már csak azért is kellett, nehogy felússzon. Erre a kisebb átmérőjű fazékra helyezettt rá egy kislábast, akkorát, hogy a füle tartotta a belső fazék peremén. Így bele sem esett és a belső fazékból is távozni tudott a gőz. Feltette az egészet a sparheltre melegedni. A nagyfazekat nem fedővel takarta, hanem ráhelyezett egy vájlingot. Ez volt a lényeges elem, mert a vájling fala nem függőleges, hanem lefelé szűkül. Ezért aztán az alja belógott a nagyfazékba a kislábas fölé. Feltöltötte hidegvízzel és azt folyamatosan cserélnie kellett nehogy felmelegedjen. Kellett a hőkülönbség! A nagyfazék és a vájling fala kőzti hézagot körültekerte nedves konyharuhával, hogy a gőz ne tudjon kiszökni. Mikor a cefre felhevült és párologni kezdett, a gőz kicsapódott a vájling hidegebb alján, falán és a lejtős oldalfalon lecsorgott a kislábasba.
A kislábas tartalmát viszonylag gyakran kivette üríteni, különben az is felhevült és elpárolgott volna. Aztán kóstolt is és újra átpárolta, ha nem volt megfelelő. Márpedig elsőre sosem! Egyszerűbb csinálni, mint most elmesélni. Kicsit macerás, kicsit "primitív" módszer, de működik. Az így készített párlatban nincs rézeleje!