A hattyúpár életébe való önkényes "beköltözésem", a vidra nyomának keresése és egyébb haszontalan tevékenységem mellett sem feledkeztem meg a tó szörnyének Dessie-nek a megtalálásáról. Vagy legalább perdöntő bizonyíték felleléséről a kételkedők meggyőzésére. Sajnos nincs tudományos áttörés, nincs újabb nyom a plesiosaurus jelenlétére. Nagyon nem csodálkozom, mert mindössze talán tíz éve keresem a nyomait és ez igen kevés idő egy ekkora feladatra. A kemény tél után most a rendkívülien esős időjárás miatti magas vízállás jelent neki előnyt a rejtőzködésben. A parton meg elmossa nyomait a csapadék. A gyékénybeli csapások, ahol kijut a partra jól látszanak, némelyik oly széles, hogy csónakkal is elmegyek rajta. Kint az arborétum hatalmas fűtengerében nyoma vész. A gaz hamar feláll utána, lábnyomát nem őrzi meg a nedves talaj. Ekkora fűben, ha lekushad már csak akkor venném észre, mikor ráléptem. Nem tudom, miként sülne el, meglehet megfizetnék a merészségért. Ezért aztán rendkívüli óvatossággal keresem a nyomokat.
Ennek köszönhetően időben észrevettem és nem léptem bele a gazban rejtőző dínó ürülékbe. Jól látszik a kupac tetején a bemélyedő "vágás", ahogy távoztában véletlen belehúzta a farkát. Ez egyáltalán nem különös, sőt majdnem természetes mozzanat, mivel szárazon -testalkatából adódóan- eléggé esetlenül mozog. Kicsit félve tárom a felvételt közönség elé, mert múltkor is az a vád ért, hogy hangyabollyal manipulálok. Már mi a francért fényképezgetnék én egy hangyabolyt? Mindegy! Ez végül is nem tudományos érv a kétkedők meggyőzésére. Marad a további kutatás, keresés, bizonyítékok beszerzése. Nem adom fel!
Mert Dessie élt, Dessie él és élni fog! A legenda tovább él!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése