Folytatva a tegnapit. Miért is mentem ki? Mert szerettem volna szamócát enni.
Beszívni a nedves erdők illatát. Egy jót sétálni, csodálni a látnivalókat.
Mert a XXI. század vívmányait élvezem és használom, a természetet viszont szeretem.
Be kell lépni a fenyvesbe ahhoz, hogy megérezze az ember a nedves gyanta illatát. Hallani a fenyőtű roppanását a léptek alatt. Sajátságos suhogását az ágak közt átfújó szélnek, mígnem addig erősödik, hogy már félelmetes. Mikor két nedves ág egymáshoz érve elmozdul a szélben és csikorog. Mikor "nyög" a fa és az elpattanó gyökér letompított hangja hallatszik a föld alól. Közben surrog az eső, lomberdőben koppanva csapódik a levelekhez. Egészen mást susog a kanadai nyár, mint a tölgyerdő és megint mást a fenyvesek. És minden él!
Nagy szélben figyelni a zajokat, ahogy egymáshoz koppan két kemény ág. Éger. Egészen más, mint a fenyőé és kicsit más mint a tölgy. Hallani az avar zördülését a léptek alatt, mikor rágcsáló motoszkál, vagy ha őz lép. Közben folyamatos a madarak éneke, néha egy-egy röpte suhogása. Az erdő nem csak a fülnek beszél, a szemnek is. Néha egyik mond többet, néha a másik! Fent az a fenyves hírdeti a szemnek, megölsz ember! A sűrű fenyőerdőt szakszerűtlenül megritkitották, így a fák már nem tudnak egymásra támaszkodni. Nem tudnak "vállvetve küzdeni" a viharral. Amelyiknek kicsit erősebb a gyökere azt kettétöri, a gyengébbet kifordítja tövestül az amúgy is laza talajból. Odébb még kifordított fák tucatjai haldokolnak az "eszetlen" beavatkozás miatt és számos csonk mered az égnek, mint megannyi kopjafa! Másutt az utakra dőlt valaha magas és karcsú égerek figyelmeztetnek, vigyázz ember! Elképesztően sok bedőlt fát találtam, nem csak égert, hanem szálegyenes tölgyeket is. Némelyik az útra zuhant, másik a fák közé, de a veszélyesebb fennakadt és tovább fenyeget.
Egyszer megindulnak mint a dominó és akkor nem lenne jó ott lenni!
Lesz munkájuk az erdészeknek, fakitermelőknek mire felszámolják az akadályokat, kiszedik a veszélyes fákat, megtisztítják az erdőket. Addig viszont óvatosan, nagyon óvatosan! Nem veszélytelen most ennyi víz után és ekkora szélben az erdei séta. Ha már bemerészkedik valaki, akkor figyeljen arra, mit is akar mondani az erdő. Érdemes megfogadni a tanácsát, mert odabent ő az erősebb. Nem elég szeretni, érteni is kell -legalább megpróbálni- és főleg tisztelni!
Az erdőt járó embernek nem árt ha nem csak előre, és jobb esetben a lába elé néz. Néha felfelé is kell. Persze most sok veszélyesen tört, vagy borult fa van, de kevés mindig akad. Aki bemegy a fák alá, lesnie, látnia kell a veszélyesen lógó fennakadt, korhadt ágakat. Alászorult, a fényért való küzdelemben alul maradt fákat. Egyébként a nagy szélkár persze a ritkítás eredménye, de a szakmai hiba nem maga a gyérítés, hanem annak elkésett elvégzése. Az erdészek szeretik a hosszú, egyenes, ágmentes törzseket. Az ok persze gazdasági. Az ilyen választéknak van jó ára. Viszont ezt csak sűrűre ültetett, későn ritkított erdőben lehet elérni. Itt nyúlnak a fény felé a fák oldalágak, és a törzs erősödése nélkül. Aki lemarad éhen hal. Ha az ilyen állományt valahol megbontja a szél, vagy nagyobb hónyomást kap, -mint '95., '96.-ban - gyufaszálként törik ketté. '95. telén kezdő vadőrként néztem végig, ahogy a nagy hó, és ónos eső hogyan végzi ki hektárszám az erdei fenyveseket. Ami az erdőnek, erdészetnek kár volt, nekünk annál jobban jött. Évekig adott nyugodt vackot a malacozó kocáknak. Amíg ki nem pucolták, újra nem telepítették a területet. A természet az egyik kezével elvesz, de a másikkal ad.
VálaszTörlésRemek kiegészítés! Köszönöm! Így kerekebb!
VálaszTörlés