Ha esik, ha fúj...

Mint a verőfényes napsütésből sejteni lehet, ez a kép nem ma készült.
Ráadásul nem is én fotóztam, hanem Béla bátyám. Nálunk tett látogatásakor kimentünk a Desedára körülnézni és tenni egy kis sétát a parti erdőségben. Ezt a képet tegnap küldte el nekem, a csónakkikötőben "kapta le" a napozó teknőst. Igazán jól elkapott pillanat, mert ezek a jószágok hamar kereket oldanak mozgás esetén. Őkelme nagyon sajnálhatta otthagyni a jól felmelegedett, kényelmes gumiját.

Ma délutánra terveztünk egy kis gombászással egybekötött sétát, amit majdnem meghiúsított az eső. Még féluton jártunk az erdő felé, mikor nekieredt, először csendesen utóbb már zuhogott rendesen. Jó fél órát vártunk a kocsiban, mire csendesedett annyira, hogy előbányásztam az esővédőket és nekivágtunk. Naponta esik, a föld már nem képes befogadni, sok az átfolyás az utakon, felhordja a hordalékot. Az erdőkön is látszik a sok víz hatása, dőlnek a fák, szaporodnak a vízmosások. Ehető gombát nem leltünk, ezt a képet is kicsit életlenre exponáltam. Ez a része eddig nem egy sikersztori. Nem baj! Azért sikerült, egy vélhetően megfigyelésekre alapozott régi népi bölcsesség valóságtartalmáról megbizonyosodni. Én nagyszüleimtől hallottam még gyerekként és valamiért megragadt bennem, most meg eszembe jutott. Szúnyogos mondás!

Így szól: -"ha esik az eső, ha fúj a szél, akkor nem repül a szúnyog."

Tényleg nem. Legalább is nem sokat. Űldögélnek a nagy gazban, vagy a fákon, bokrokon és lesik a vándort. Két mellső lábukkal tisztogatják, "fenik" a szívókát, a középsővel tartják a "bögrét" a két hátsóval meg kapaszkodnak. Mikor a vándor odaér, átröppennek rá és "csapraverik." Utána kéjesen koccintanak a leeresztett véremmel! Egészségtekre! A kiváncsiság az erdőből bevitt bennünket az arborétumba is. Itt a képen egy zúzott kővel felszórt sétáló ösvény látható az örökzöldek közt. Hogy nem látható? Ott van az, esküszöm! Enyhém szólva is vadregényes!