Pokoli vihar

Nagyon meleg volt. Szinte füllesztő. A napsugarak kíméletlenül perzselték a sík alföldi tájat. Megszenvedte a föld, növény, állat, ember egyaránt.

Hetek óta nem jött az enyhet adó égi áldás. A csatorna partján üldögélő férfi tetőtöl talpig beöltözve, hosszú nadrággal, leengedett ujjú inggel és fejfedővel védekezik a merőlegesen beeső napsugarak ellen. Mellette horgászbot, tekintete a vízen. Előrehejolva megragad egy a vízbe futó zsinórt és maga felé húzva, literes csatos üveget emel ki a csatorna vízéből. Megtörli, iszik, majd csobbanás nélkül visszaereszti a hűs mélységbe. Utána feláll, kutató tekintettel -szinte gyanakvón- fürkészi a tájat, először a túlparton kezdődő síkot, majd jobbra s balra tekintve. Csak hátra nem néz! Ameddig ellát, mindenütt a lapos vidék, megtörve néhol erdősávokkal, kisebb emelkedőkkel. Művelt és parlagon hagyott földeket választanak el a sávok. Szabályosan izzik a levegő, torzítva a látást a róna felett. Szél sem rezdíti a vibrálást, akadálytalan halad egy elmosódott traktor képe a horizont felett nem sokkal. Madarak éneke hallatszik át a tücskök zajos ciripelésén, a túlparti nádszegélyben rikolt egy fácán. Ragadozó madár köröz égi magányában, lesi a prédát. A szöcskék, sáskák hőségtől elnehezülten bújnak a fűcsomók hüvösébe, csak közéjük tapodva ugranak odébb. A szikesen egy lyukból, hatalmas majd kávéscsésze nagyságú pók mászik elő. Tesz pár tétova lépést, azután inkább visszabújik. Tarantula. A békák is hallatják hangjukat, először páran "beszélgetnek," majd rázendítenek csapatostul.
A férfi rágyújt és leülni készül, mikor észreveszi a távoli lucernásban legelésző őzeket. Figyelni kezdi őket. Hirtelen az őzcsapat felkapja a fejét, kis ideig merőn néznek felé, majd elfordulnak és elinalnak az erdős irányába. Nézi a futásukat, miközben teljes lesz körötte a csend. Mintha karmester intene, egycsapásra hallgat el a természet minden élőlénye. Az ég magasából meredek szögben, egyre gyorsulva zuhan a távoli horizont felé az addig köreit szaporító ragadozó. Pár pillanat csak, míg reagál a változásra és gyorsan hátrafordul. Háta mögött félelmetes a látvány! A távoli horizont alól egyre csak szaporodva, tülekednek egymásra a fekete fellegek. Állandóan változó sötét alakzatok törnek egymásra és jutnak látszólag egyre magasabbra, miközben egyre közelebb. Villámok tucatjai világítanak alá, szakítják szét a sötét tömeget. Már a morajlás is hallatszik, bár még csendesen. A fekete fal alatt, világosabb, alacsonyabban szálló, tépett felhőcafatok vágtatnak pokoli sebességgel. Kis ideig lenyűgözi a látvány, majd előrelendül és futni kezd a sátra felé. Mindent belead! Szikár, nem visz sok terhet a lába és edzésben is van. Mégis késve ér! Először a szél hüvösét érzi meg, majd a vihar mint a marokra fogott ütleggel, úgy vág végig rajta esőkorbácsával. Fejjel előre zuhan be, löki a száz kilóméter feletti szél a sátorba. A bejáratot nincs idő behúzni, kap a merevítővas után és nehezedik rá. Rövid ideig tart a közdelem, a szél pillanatok alatt szaggatja fel körben a ponyvát, tépi a kötelet vagy húzza ki a cöveket. A feltépett sátorral együtt megpörgeti őt is a levegőben, majd vágja földhöz, a ponyvát pedig elragadja. Akkor már úszik minden a vízben, méterekre látni csupán a folyamatosan zuhogó, kavargó esőben. Gyorsan hasra fordulva, a széllel szembe helyezkedik és csúszik egy  magasabb fűhalomig. Mögé rejti a fejét.
Nem sokáig kell tűrnie, amilyen gyorsan  és hirtelen jött, úgy lett vége.

Az egész tombolás volt talán tíz perc és ahogy elcsendesedett, kis idő múltán már a nap is sütött. Körül, minden viselte a vihar nyomát! A mélyedésekben megállt a víz, a nád lefeküdt, egy magányosan álló fa derékban megtört. Lombkoronája tépedten feküdt a földön. A férfi már állt, a vihar után nézett, figyelte a távolodó tombolást. Tőle néhány száz méterre a csatorna kanyarulatában, nádra akadva "virított" a sátor. Lassan újra megszólalt a rónaság. Egyre több és több hang csatlakozott. A szomjas föld mohón elnyelte a vizet, versenyre kelve a nap erejével. A vész elmúltával felüdült a természet. Pár nap és már csak a fa emlékeztetett a történtekre, néhány év, vagy egy tized  és az sem. Csak a férfi!