Anikó kért egy közeli felvételt Zsömiről és én szívesen teszek eleget a kérésnek.
No meg kis barátom és csavargásban társam is szívesen tesz eleget a kérésnek. Leült hát egy kis bokor elé és türelmesen szemlélődött, míg véget nem ért a fotózkodás.
Talán nem a legjobb felvétel, de majd készítünk másikat, jobbat valamikor, ha a helyszín is adódik. Ne mindig "Bokrok" elé legyen ültetve.
Bár ült ő már másutt is, mint "Kisegítő fotómodell"
Viszont most elmesélek egy másik kutyás történetet, amelyik nemrég esett meg velünk. A készülődő zivatar volt az oka.
Estére járt már, a közelgő zivatar dörgése és a villámok fénye kísért haza bennünket. Zsömi a hátsó ülésen rettegett. Melinda próbált kis bátorságot csepegtetni belé. Nem sok sikerrel. Pár méterre autóztunk már csak a házunktól, mikor kilépett elénk egy nagytestű kuvasz. Nagyrészt kuvasz, de volt a vérében már más is. Meg kellett állnom, nehogy elüssem s míg végre ellépett volt időm megfigyelni. Látszott rajta a rettegés. Épp úgy lógott a nyelve, lihegett és épp annyira volt riadt a szeme mint Zsömié. Beálltam a parkolóba, őkelme meg követte a kocsinkat és odaállt mellé. Bár ha lehet kuvasszal nem kezdek, most kiszálltam és barátsággal szólítottam. Folyamatosan beszéltem hozzá, közben megérintettem. Az első kettőre rándult ugyan, de nem lett ellenséges. Én nyugtatgattam, ő meg többször is elindult különböző irányokba, de pár lépés után visszatért. Totál elvette a stressz a tájékozódó képességét. Közben két "menekülő vándort" is megkérdeztem ismerik-e az ebet és a gazdit. Nem. Miközben újabb "informátorra" vártam -esetleg a gazdira- a kuvasz nekilódult és határozott irányt vett. Nem jutott túl messze, láttam megint bizonytalankodik.
Melinda gyorsan felvitte Zsömit -addig nem szálltak ki, nehogy a két eb még egymásnak is menjen- én meg vittem a cuccokat. A rémült kuvasz azonban nem hagyott nyugodni és visszamentem. Bejártam a ház környékét, de már nem láttam semerre, csak eláztam az esőben. Ő biztosan nem volt kóborló. Remélem hazaért szegény!
Természetesen nem kíséreltem meg lefotózni, volt benne elég rémület, nem hiszem hogy az én vakum fényére vágyott. Inkább a társaságomra kis időre.
Zsömi fotójáról sugárzik a hűség, a jóság, és a szépség.Néhány év kivételével mindig volt kutyám,lehet ezért nem félek a sanyarú sorsra jutott kóborlóktól sem.
VálaszTörlésAz alábbi sorok szerzője számomra ismeretlen, ám annyi, de annyi szerencsétlen állat átélhette már, és nekem végtelenül fájdalmas...:
"Hiszem, hogy az állatok így éreznek, csak nem tudják elmondani nekünk:
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simogatásért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni,de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: Köszönöm.
Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék..."
Zsömi nagyon édes, simiznivaló. A kóbor kutyusért pedig fáj a szívem...
VálaszTörlésIgen Zsömi nagyon szép!
VálaszTörlésValóban csak az tudja, hogy mit jelent egy igazi társ, aki már átélt ilyet. A mi Rexi kutyánk, aki 16 évig volt hűséges, és boldog a családunkban, akit szintén annak idején szívtelen, hálátlan gazdája eldobott. Nem számít, hogy mennyi csínyt követ el, mert százszor-ezerszer igyekszik ellensúlyozni a szeretetével.
Márti
Zsömi aranyos jól nevelt kutyus és szerencsés, mert szerető gazdijai vannak. Kidobott kutyákról sok történetet hallani,magam is többel találkoztam. Legrosszabb eset mikor gyereknek ajándéknak megveszik a kiskutyát, s mint egy tárggyal úgy bánnak vele.Dühítő!
VálaszTörlés- Nagyon köszönöm. Zsömi helyett is. :)
VálaszTörlésSzívszorító történet amit küldtél.
- Szereti is ha simogatják. De melyik kutyus nem? És mi nem? :) Az enyém is.
- Köszönöm szépen. :) Teljesen igazad van Kedves Márti. Hamar megbocsájt az ember, sőt én igazából haragudni sem tudok rá, ha mégis valami csínytevés esik.
- Nagyon szépen köszönjük! :) Igazad van. Ezt egy szóval így lehet mondani. Dühítő!
Istenem, én is remélem, hogy megtalálja az otthonát. Az egyik menhelyen ahol önkéntesként dolgoztam ilyenkor hozták a legtöbb kutyát. Sajnálom, hogy a gazdik többsége még mindig nem foglalkozik a dörgés, tűzijáték, petárda következményeivel. :(
VálaszTörlésZsömi csodakutyus!
Pusziznivaló jószág! :D
Nagyon remélem én is. Azóta nem láttam a környéken. Ez lehet jó is, meg nem is.
VálaszTörlésNagyon köszönöm. Adok neki egyet e nevedben. :)
Szép a lelked kedves Józsi.
VálaszTörlésZsömi pedig boldog lehet, hogy ilyen szerető család gondoskodik róla.
Túlértékelsz Kedves Magdi! Azért nagyon jólesik. :) Zsömi remélem boldog, ránézésre ugye az. :) Nagyon szépen köszönöm a látogatást és kitüntető szavaid!
VálaszTörlés