Pedig szóról-szóra így esett!
Késő ősszel a kertben dolgoztunk, rendezkedtünk. Mellettünk vezetett egy földút és az út meg a kertünk közti sávot is megtisztítottuk a bodza vadhajtásaitól, majd le is kaszáltam. Melinda is húzkodta a gyomot és közben lecsúszott az újjáról a karikagyűrűje. Mikor észrevette, már fogalma nem volt mikor veszíthette el és pontosan hol, csak nagyjából sejtette a területet. Egész délután kerestük sötétedésig, majd másnap is. Nem lett meg. Lélekben már lemondtunk róla, de valahányszor arrafelé volt dolgunk a földet vizslattuk. Nagyon bántotta szegényt, magát hibáztatta, és elsőre sajnos mérgemben én is. Aztán jött a tél kemény fagyokkal, sok hóval. Betemette a területet. Tavasszal leolvadt, majd felszáradt. A kerti munkák megkezdése előtt azt a részt újólag átgereblyéztük alaposan, de nem lett meg. Már bőven bent jártunk a tavaszban, kellemesen melegre fordúlt az idő, nagyrészt a földben voltak a magok. Azért volt még tennivaló. Énnekem akadt még kis ásnivaló terület, Melinda palántázott, Szuszi meg élvezte, hogy velünk lehet. Mindenfelé elmászkált a kertben meg a szomszédos mezőben, nagyokat szuszakolt, mint afféle kutya. Néha felé néztem nehogy megint lelépjen. Aztán nekiesett a kert szélében, azon a füves területen kaparni. Ásott egy szép gödröt, beledugta az orrát, nagyokat szippantott belőle, szinte horkantott. Ezt hallottuk meg és mivel állhatatosan dolgozott odamentünk.
Lépteinkre Szuszi abbahagyta a munkát, leült a kikapart föld mellé és ránk nézett. Mellette pedig a frissen kikapart földben ott csillogott a jegygyűrű! Örömünket és a Szuszinak adott dicséreteket, elismeréseket mindenkinek a képzeletére bízom. Azóta nálunk az járja: Szuszi aranyat ért! Pedig többről volt szó, sokkalta többről.
Jóval nagyobb értéket adott nekünk vissza, mint pár gramm sárga fém!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése