Akkor már házasként Somogyaszalóban laktunk. 1979 esetleg 80 lehetett az év, mert még nem voltam katona. Nyári este volt, már sötétedés után az udvari lámpa fényénél söprögettem. Szuszi kutyánk -az ő történetét is elmesélem egyszer- rákezdett nagyon csúnyán morogni és a bejárati kapu felé figyelt. Nem láttam senkit, ezért azt gondoltam kisebb állatot érez, mondtam neki csituljon. Egy pillanatra abbahagyta, de "állta" a kaput rendesen és morgott. Gondoltam tedd a dolgod én is teszem a magamét. Háttal voltam a kapunak, mikor meghallottam a zörrenését és egyidejüleg Szuszi morgása éktelen, dühödt csaholásba váltott. Megfordultam és elsőre fogalmam nem volt, hogy mit látok! A kapuban álló "valakit" hátulról világította meg az utcai lámpa, engem meg a saját udvari fényem vakított, így csak a kontúrjait láttam. Velem egy magasnak tünt, mert bőven a kapu felett volt a feje, ami nagyságára emberfejnyi, csak tulságosan magasan volt tűzve a két füle és hegyes is volt. Mint mikor Batman álorcot húz valaki a fejére! Magányosan álló szélső ház lévén, a seprünél komolyabb ütleg után nyúltam, miközben nem vettem le róla a szemem. Állt mozdulatlan, én pedig az ásóval felé indultam, hogy legalább az udvari fény kerüljön mögém és közben rákiáltottam, tünjön el! Erre kicsit elfordította a fejét, mire a háttérfényben kirajzolódott egy farkasfej. Azonnal megértettem! Két lábon állva, mellső lábaival a kapura támaszkodva akkora mint én, tán kicsit magasabb is! Nem lettem egyből nyugodt, sőt! Egy akkora kutya, ha ellenséges lesz, nem bírok vele. Bár nem tünt annak. Nem morgott, nem akarta benyomni a kaput, csak nézett befelé. Szuszi persze őrjöngött, de hiányzott a hangjából az igazi düh. Ez kicsit megnyugtatott és közelebb mentem hívatlan vendégünkhöz, miközben folyamatosan beszéltem hozzá. Egész közelről már jól láttam a hatalmas állatot, meg azt is, hogy csóválja a farkát és nyelvét öltögetve barátségosan liheg, sőt "dünnyögött" is hozzá. Gyorsan letettem az ásót, nehogy megriadjon tőle, majd óvatosan felé nyújtottam a kezem. Megnyalta! Innét már peregtek az események. Szuszit bevittem a házba, majd kicsit félve ugyan, de kinyitottam a kaput. Elképesztően nagy volt és hihetetlenül barátságos. Azonnal a lábamhoz bújt, boldogan vette a simogatást és szófogadón követett. Nem ellenezte a nyakára tett láncot sem és azt sem, hogy kikötöm. Szuszit is barátsággal fogadta mikor összeismertettem őket. Nálunk azonban -bár tehettem volna- sajnos nem maradhatott. Így is majd egy hétig maradt, mire leltünk neki gondos gazdit a faluban. Nevet sem adtam neki és azt hiszem ő is érezte, nem nálunk lesz hazája. Ellenkezés nélkül ment el és jó helyre került. Nem tudom honnét és mi okból jött el, de bizalommal jött és szeretetet keresett. Úgy vélem sikerrel járt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése