Nem is tudom már, melyik télen történt, de nem is számít. A víz majd mindenütt befagyott, kisebb területeket lehetett szabadon találni. Úgy döntöttünk, kimegyünk egy "utolsó" pergetésre meg sétálni egyet. Nád mellett találtunk kis szabad vizet, nekiálltam vallatni. Kis idő elteltével vettem észre, hogy a nyílt víz felőli oldalon állandóan mozog a nád és valami veri a vizet. Más szögből már látszott a szerencsétlenül járt kacsa. Damilba keveredett és vergődés közben teljesen belegabalyodott, ráadás a nádhoz is rögzítette. Szerencsére a kocsiban volt a mellescsizma és bár nem vágytam a fagyos vízbe, bementem érte. Alig-alig értem el a magas vízállásban. Kint a parton bogoztuk róla a damilt, közben kiderült horog is van a szárnyában, meg meglehet el is tört. A damilt még viszonylag egyszerű volt elcsipkedni, a horog már okozott kis gondot, de kijött. A damil azonban szinte teljesen átvágta a szárny végét. Egész a végét, azt a pár centis kis csúcsot, amin az utolsó néhány evezőtoll van. Csak kis bőrdarab tartotta, csúnyán fityegett. Nem volt mit tenni lecsíptem, mert vissza nem nőhetett de a mozgásban gátolta volna. Aztán mehetett! Egész idő alatt, míg foglalatoskodtunk vele szinte moccanatlan tűrte és egyszer sem próbált megcsípni. Gyönyörű búvárfejessel ment el a jégig és utána még jó ideig nézhettük, hogy lassan lenyugodva szabadon úszkál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése